Chapter 3.

Drága olvasóim!

Itt is lenne a következő rész.

Szintén rövid lett, amit sajnálok, de nincs sok időm, és a másik blogomat is elhanyagoltam, sajnos, de ott már pár nappal ezelőtt kiraktam az új részt.

Igyekszek minnél hamarabb részeket hozni.

Köszönöm az oldalmegjeleníztéseket, kommenteket, feliratkozókat, -7(!) feliratkozó bloglovin' -on.

Nem is tudom, hogy hogy köszönjem meg nektek, iszonyat hálás vagyok értük.

Na nem is fecsegek, itt a rész.

Jó olvasást!

xoxo, Delancy

Kimberly Esey

-Ugye nem gond, hogy átmegyek hozzátok? -kérdezte Lucy

-Dehogy gond. -mosolyogtam -Örülök a társaságnak. -mondtam

-Akkor jó. -mosolygott ő is

Az útunk a házunkig csendben telt.

-Szép házatok van. -mosolygott, amior beléptünk az ajtón

Nem voltunk túl gazdagok, de mindenünk megvolt, ami kell.

-Köszönjük. -vetettem felé egy mosolyt

Levettük a lábunkról a cipőinket, majd betessékeltem Lucy-t a konyhába.

-Szia anyu! -köszöntem

-Csókolom! -köszönt Lucy is

-Sziasztok lányok!Kimi, bemutatod a kis barátnődet? -mosolygott anyukám

-Ja, persze anyu, ő itt Lucy, ő is a mi sulinkba fog járni, és még egy balettsuliba is járunk, Lucy ő az anyukám, Katherine Esey. -mutattam be őket

-Lucy Moulton. -mosolygott Lucy

-Katherine Esey. -mosolygott vissza rá anyukám

-Lucy, kérsz inni? -kérdeztem

-Igen, köszönöm. -mosolygott

-Narancslé? -szórakoztam az üveggel

-Jó lesz, köszi. -nevetett a mozdulataimon

Teletöltöttem egy poharat az üdítővel, majd a kezébe nyomtam.

-Tessék. -mosolyogtam

-Köszönöm, pincérnő. -nevetett

Csak bólintottam egyet.

Miután elfogyasztotta a folyadékot, leültünk a nappaliba a kanapéra, és bekapcsoltuk a tv-t.

Egy zenecsatornára kapcsoltunk.

-Lucy?! -szóltam

-Tessék? -kérdezte

-Olyan visszahúzódó vagy. -mondtam

-Tudom, te pedig kimondod mindig a véleményed. -nevetett

-Tudom. -húztam ki magam

Nevetett a mozdulataimon.

-Mondhatok valamit? -kérdeztem

-Persze. -mosolygott
-Hát...csak az van, hogy olyan furcsák a szüleim, szerintem valamit titkolnak. - mondtam
-Kérdezz rá. -tanácsolta
-De nem szeretnék, azzal csak tönkre tenném a kapcsolatunkat. -mondtam
-Hát...akkor sajnos nem tudok segíteni. -mondta sajnálkozón
-Mindegy, azért köszi. -mondtam sóhajtva
-És, mikor születtél? -kérdeztem
-1993. November  12. -mosolygott -Te? -kérdezte
-1992 Június 24. -mosolyogtam
-Idősebb vagy. -nevetett
-Na ne mondd. -nevettem vele együtt én is
-De mondom. -kacsintott
-Nem megyünk ki ma sátorozni? -csillantak fel a szemeim
-De! -húzta el az 'e' betűt
-Akkor adok pizsit, meg majd mindent, hogy ne kelljen hazamenne, csak hívd fel a szüleidet. -utasítottam
-Rendben. -mosolygott

Ennyi lett volna ez a rész, tudom, hogy rövid, és unalmas lett, de majd a későbbiekben izgalmasabbak is leszenk!

Puszi