Prologue

Sziasztok Drágáim.

Nagy nehezen és fáradságok közepette, megírtam e' prológust.

Nem lett olyan izgalmas, de lesz jobb is, azt garantálom.

Igyekeztem egy nem túl sablonos történetet írni, remélem sikerült/sikerülni fog.

Kérlek szépen fűzzetek megjegyzést hozzá, hisz' csak úgy tudhatom meg véleményeteket, hogy hagytok jelet magatok után.

xoxo,Delancy

Kimberly Esey
Az ébresztőórám csörgésére ébredtem.
-Ajj hülye vekker! -sóhajtottam az órámra csapva
-Kimberly drágám, ideje felkelni. -nyitott be lassan a szobám ajtaján édesanyám
-Anyu még egy picit kérlek. -húztam el az 'e' betűt
-Ha nem szeretnél elkésni az iskolából, akkor inkább kellj fel. -mondta nyugodt hangnemben
Ő az én kedves,bájos édesanyám.
-Ajj, oké. -húztam a fejemre a párnámat
Anyukám kilépett a szobából egy gyors "siess" -et mormolva
Legszívesebben nem mentem volna be, mert tudtam,hogy mi fog következni.
Megint jönnek a hasbavágások, fájdalmak...
Felvettem egy kötött szürke pulóvert,és egy egyszerű fehér nadrágot.
-Elmentem. -nyomtam egy gyors puszit anyám puha arcára
-Rendben, vigyázz magadra. -mondta
Kiléptem az ajtón és elindultam az iskolám felé.
Lehajtott fejjel szeltem át New York utcáit.
Az út közben eső, szökőkútra meredtem és figyeltem némán.
Percekig ott álltam, és figyeltem a vízsugarakat.
Próbáltam előidézni az emlékeimet, hogy miért utálnak, de nem ment, nem találtam semmi okot arra, hogy utáljanak, hisz semmit sem tettem ellenük...sőt.
Egyetlen barátnőm aki kiállt mellettem mindig, elköltözött.
Nehezen váltunk el egymástól, már nagyon hiányzik, az is lehet, hogy többet nem látjuk egymást.
Nem szoktam kimutatni a fájdalmamat, maximum a legjobb emberismerők tudtak volna csak kiismerni.
Bedugtam fülembe fekete fülhallgatómat, a zene teljesen megbabonázott.
Felkaptam a táskámat, és lassan elindultam az iskolám felé.
Nem siettem, hisz minek?Úgy is csak bántanának!